Gyergyószárhegy, Lázár-kastély. Régészeti feltárások 1999-2004

       Az egykori Gyergyószék népes nagyközségében álló, a XIX. század közepétől gazdátlan kastély pusztulását helyi kezdeményezés és intenzív lobby akadályozták meg az 1960-as években, kezdeményezve a teljes épületegyüttes felújítását. A Székelyföld egyik legfontosabb és a Mikó-vár mellett a a legnagyobbszabású világi jellegű műemlékének széleskörű helyreállítását régészeti kutatások előzték meg 1963-77 közt és 1982-ben. Tarisznyás Márton, Molnár István, Zrínyi András, Keresztes Gyula, Kovács Dénes, később pedig Mariana Beldie-Dumitrache és Luminita Munteanu vezetésével, melyekről azonban csak szűkszavú jelentések láttak napvilágot. Számottevő épületkutatás nem folyt.
       Egy 1999-ben Szárhegyen megszervezett konferencia alkalmával - melyen az akkori Országos Műemlékvédelmi Hivatal és az Állami Műemlékrestaurálási Központ néhány szakembere is részt vett - ismét felmerült a kastély helyreállításának folytatását és az infrastrukturális munkálatokat előkészítő szakszerű kutatások elvégzésének igénye.
Ezt követően a kolozsvári Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány által a NKÖM éves pályázatain elnyert támogatással sikerült egy Erdélyben egyedülállóan népes, rendszeres nyári régésztábort megszervezni a Kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem hallgatóival. A kutatások elsődleges feladata az északkeleti épület, az ún. "Asszonyok Háza" tervbe vett műemléki helyreállításának alapot nyújtó illetve annak előfeltételeit biztosító feltárás volt.
       Miután az 1999-ben végzett falkutatás nyomán körvonalazódott az épülettömb álló részeinek szerkezeti elkülönítése és relatív kronológiája, elkezdődtek a régészeti feltárások, elsősorban a várkastély falai által közrezárt udvar északkeleti részében a középkor folyamán felépített épületrészek egymásutániságát, korát és kiterjedését tisztázandó. Vizsgálhatókká váltak segítségükkel a mai járószint alatti falszövetek és az egymásra épült alapozások, nagymértékben elősegítve a korábban elbontott falak és az álló épület részei közötti viszonyok értelmezését.
A kutatások napfényre hozták egy XV. század végi - XVI. század eleji, a pinceszinten kéttraktusos, tömbszerű épület alapjait, melyet feltehetően a Lázár család legelső szárhegyi udvarházával azonosíthatunk. Előkerültek továbbá a XVII. századi leltárban leírt újabb, későközépkori, nagyméretű loggiás Bethlen-kori udvarház alapfalai.
A kutatásban és a feldolgozásban Kovács András, Emődi Tamás, Darvas Lóránd, Molnár Zsolt, Kémenes Mónika, a BBTE hallgatói illetőleg a Csíki Székely Múzeum és a Gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum működtek közre.
Az 1999-től folyamatosan folyt ásatások 2004-ben elakadtak, mert az addigi Nemzeti Örökség Program illetve az NKA kutatási támogatás határon túli kiírása megszűnt. Mindazonáltal a tervezett csatornázási és vízvezeték-telepítési munkálatok átfogó ásatások elvégzését igényelnék ezek nyomvonalain, a kivitelezés elkezdése e kutatások nélkül visszafordíthatatlan károkat okozhat a régészeti lelőhely területén.

       A kastély területén a középkort megelőző korokból csak szórványos leletek tanuskodnak, ezek közt bronzkori, dák és IV. századi anyagot találunk. Kevés számú XII-XIII. századi kerámia és valamivel nagyobb számú Anjou- illetve Zsigmond-kori lelet, továbbá földfelszínre épített ház nyomai, tűzhelyek és több tapasztott boronafalas ház részletei képezik a Lázárok Mátyás- és I. Ulászló-kori építkezései előtti településnyomokat. Az északkeleti épület alatt feltárt ház falának agyagtapasztását nyolcágú, csillagszerű bepecsételésekkel díszítették, a keleti várfalon kívüliben pedig mély, edény alakú kályhaszemeket is magában foglaló tüzelő állt.
Az északkeleti épület alatt feltárt téglalap alaprajzú udvarházat a XV. század végétől említett Lázár I. András már mindenképpen használhatta. Pinceszintje kétmenetes volt, főhomlokzata délre nézett, magasföldszintjére egy pillérre támaszkodó külső falépcső vezetett. A XV. század végére - XVI. század elejére datálható kályhacsempék kerültek elő körülötte, de hasonlóakat találtak a kapuépület és az északnyugati Hosszú palota alatt is, így valószínűsíthető, hogy már ekkor beépítették a mai kastély által elfoglalt terület jórészét. A kapubástya alatt három, a XV. század dereka és 1532 közé keltezhető építési fázisban emeltek a kapubejáratot kísérő egy- illetve kéthelyiséges épületeket, ezeket a 60-70-es években tárták fel. A két utóbbi periódusban a kapuhoz kétoldalról védőfalak csatlakoztak, részben a maitól eltérő nyomvonallal és a keleti illetve a nyugati oldalon is jelezték a védőfal meglétét. Az udvar kirajzolódó méreteiből ítélve a rezidencia kiemelkedő jelentőségűnek mutatkozik és a még bizonytalan korú alapfalak egy részének helyzete valamint a csempeleletek alapján elképzelhető, hogy egyazon védőfalon belül több lakóépülettel is számolhatunk.
       Lázár I. András fiai 1532-ben egy új kapuépületet - a mai magvát - emelnek a déli homlokzat közepére, melynek kocsiáthajtójára néző falait ma is látható kváderdíszes festéssel és az 1532 évre utaló felirattal látják el. Építkeznek az északkeleti részen is, ekkor az épületek a mai keleti várfalon kívülre húzódnak ki.
Lázár IV. István, Csík-, Gyergyó- és Kászonszék főkirálybírója bonttatta el a korai udvarházat s az alapozások némelyikét felhasználva egy jóval nagyobb szabású épületet emelt a helyére. Valószínűleg csak ezt követően építi fel a bővített kapubástyát közrefogó pártázatos déli védőfalat, sarkain egy-egy óolasz típusú bástyaszerű sarokpavilonnal 1629-31 körül. A fejedelem unokatestvére királybírói rangjához méltó s rokonként az udvari befolyását tükröző rezidenciát óhajtott létrehozni s ennek építészeti megfogalmazásához maga vagy tervezője olyan reprezentációs elemeket alkalmazott - feliratokkal és címerekkel ellátott sarokbástyákat, díszlépcsős loggiát és festett olaszfokokat - melyekhez az előképeket elsősorban a fejedelem által patronált későreneszánsz építkezéseken láthatott.
       A kastélyudvaron keresztben elhelyezkedő kétmenetes udvarház déli homlokzatán pillérekre támaszkodó, 4,6m széles (!) nyitott árkádos loggia húzódott végig; nagyrészt síkmennyezetes termeinek kőből faragott nyíláskeretei voltak, falait "körös-körül különbféle festékekkel szép figurákra és különb-különb vadak formájira …ékesen" festették ki.
       Az udvart bekerítő falak közül csak a déli kapott kétsoros, vakárkádos kialakítású pártadíszt, melyet talán már megépítésekor növényi elemekkel festettek le. Alsó falmezőjük kváderarhitektúrát idéző dekorációt kapott, ez átfut a bástyákra is. A sarokbástyákat földszintjükön a forgózáras kilövőnyílások, a konzolosan kiugrasztott második emeleten pedig szuroköntők és keskeny lőrések csupán korlátolt defenzív szerepre teszik alkalmassá. Közöttük az első emelet timpanonos ablakainak kialakítása utal elsődleges lakófunkciójukra. A sarokarmírozással és festett frízsorokkal díszített bástyák oldalain és reneszánsz aedikulás vakolatkeretekben feliratok, évszámok (a délnyugatin 1631, a délkeletin 1632) és címerek kaptak helyet, a délnyugatin hosszabb építési felirat látható: IHS. Propugnaculum istud fecit fieri Generosus Dominus Stephanus Lazar Regius Judex Supremus Sedis Siculicalis Czik Gyrgio et Kazon. Anno Domini Millesimo Septingentesimo Trigesimo Primo 19 die Septembris.
       Lázár IV. István a középkori szabálytalan, "organikus" kialakítású főúri rezidencia átépítésével egy méreteiben impozáns, Erdélyben páratlan belső udvaros, téglalap alaprajzú sarokbástyás épületegyüttest hozott létre. Ennek már csak a terepadottságokat tekintve is csekély hadászati szerepe mellett elsősorban a reprezentativitása és az udvartartás változatos színtereinek utilitárius funkciói domináltak. A sarokbástyák alaprajzi típusa a radnóti kastély Bethlen-kori megoldására emlékeztet, melynek tervezője a fejedelem szolgálatában dolgozó Como-vidéki Giacomo Resti lehetett s feltételezések szerint Szárhegyen is számolhatunk közreműködésével.
       Az új déli kastélyhomlokzat elkészülte után elbontják az udvarháztól keletre eső XVI. századi épületrészeket és felépítik a keleti védőfalat, melynek belső északi sarkában kap helyet az új sütőház és konyha. Ezután az udvarház és a védőfal közti gyilokjárós szorost boltozott helyiségekkel építik be és kelet felé 12 oszloposra (27,8 m) hosszabbítják a loggiát. Az udvar északnyugati sarkában épül fel a széki gyűléseknek helyet adó Hosszú palota, a közepén pedig a végrehajtás kellékeként egy tömlöc. A hatalmas osztatlan belső emeleti tere alapján utólag "Lovagteremnek" elkeresztelt, téglalap alaprajzú épület déli homlokzatán öt profilált kőkeretes ablak sorakozik, ma háromszögű timpanonokkal kiegészítve. Hagyományok szerint 1658-ban, az 1742 évi leltár által megörökített felirat tanusága szerint viszont csak 1696-ra készül el az északkeleti hétszögű alaprajzú Veres-bástya, míg a déliek mintájára tervezett északnyugatit nem sikerült befejezni.
A grófi címer elnyerő Lázár Ferencnek az utóbb említett építkezéseivel a kastély éppen a XVII. század végére, közvetlenül az őt ért legsúlyosabb pusztítások előttre nyerte el legpompásabb kialakítását. A császári csapatok által a Rákóczi-szabadságharc alatt végzett 1706-07 évi dúlások és tűzvészek elsősorban a legfontosabb lakótömböt, a Lázár IV. István által emelt udvarházat súlythatták. A leégett épület födémei és falai beomlottak s csak a keleti védőfal mentén húzódó épületrész bizonyult megtartásra alkalmasnak. Ezt átalakítva és észak felé bővítve hozták létre több fázisban a ma is álló ún. Asszonyok Házát, mely barokk külsőt kapott és örökölte elődje legfőbb lakófunkcióit. Majd egy újabb kaput nyitottak a keleti várfalon. Lázár Ferenc később a kapuépület tömbjébe szándékozott áthelyezni a rezidenciális funkciókat, ezért azt észak felé egy traktussal illetve tengelyében egy árkádokon nyugvó zárterkéllyel, kelet felé pedig egy újabb, védőfalhoz simuló szárnnyal bővítette.

       Az 1748 évi újabb tűzvészt követően a kastély fokozatosan kezdte elveszíteni rezidenciális szerepét, lebontották az udvartartás működéséhez szükséges tucatnyi XVII-XVIII. századi melléképületét és lassan pusztulni engedték lakóépületeit is. A XIX. század közepén már csak néhány helyiségét lakták, romosodását szemléletesen rögzítik leírói.